" T: ...sokkal az előtt, hogy a Babó-t írtam, és sokkal az előtt, hogy ezt (1) írtam, már megalkottam ezt a mitológiai világot.

G: Tehát volt valamiféle vázlat, ami lehetővé tette a munkát?

T: A terjedelmes sagák, igen... magába szívta, mint ahogy a Babó is tette, a Babó eredetileg egyáltalán nem is volt része ennek, de amint az kinyílt a világra, ez beköltözött a cselekményébe.

[valósághű BBC hangeffektus, ahogy meggyullad egy gyufa]

G: Így aztán a karakterei átvették az irányítást.

T: [pipára gyújt]

G: Azt akarom mondani, hogy hatalmuk lett, nem úgy értem, hogy teljesen a bűvkörükbe vonták, vagy valami hasonló...

T: Óh, nem, nem, én egyáltalán nem csodálkozom az álmodozáson sem, különben sem vagyok elfogult, cseppet sem. Van az úgy, hogy van A, B, C, D, és az A, vagy valamelyik másik az igazi, de ki kell várni, amíg kiderül, hogy melyik az. Természetesen térképeim is voltak. Ha egy összetett történetbe fog az ember, kell , hogy legyen térképe, különben utólag már sohasem lehet elkészíteni. Ami a holdfázisokat illeti, úgy gondolom, a holdfázisok és a napnyugták végül aszerint lettek kidolgozva, ahogy a világnak ezen a részén, 1942-ben, ténylegesen is voltak. [A pipa kialszik]

G: '42-ben kezdett neki, ugye?

T: Óh, nem, akkor rögtön nekiláttam, ahogy a Babó megjelent - a 30-as években.

G: És nem sokkal az előtt fejezte be, hogy kiadták...

T: Az utolsót... 1949 körül írtam - emlékszem, hogy valósággal sírtam a végkifejleten. De aztán jött a rengeteg revízió. Az egészet kétszer gépeltem át, a nagy részét még többször is, a padlásszoba ágyán. Persze nem engedhettem meg magamnak, hogy mással gépeltessem. Aztán voltak hibák is, és... [újragyújtja a pipát] ...szórakoztatónak találom elmondani, mivel úgy gondolom, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy nem számít, mások mit gondolnak most rólam - hogy volt néhány ijesztő nyelvtani hiba is, ami egy angol nyelv és irodalom professzortól elég meghökkentő.

G: Egyet sem vettem észre.

T: Egy helyen a nyeregbe szálló szót használtam a nyeregbe száll múlt idejeként (2) ! [nevet]

G: Egyáltalán nem érez bűntudatot azért, hogy mint filológus, mint az angol nyelv professzora, ami a nyelv valódi forrásaival köti össze, az élete egy nagy részét egy kitalált dolognak szentelte?

T: Nem. Bizonyos vagyok abban, hogy ezzel a nyelvnek is nagy jót tettem! Jókora adag nyelvészeti tudás rejlik benne. Semmilyen bűnös komplexust nem érzek a Gyűrűk Urá-val kapcsolatban.

G: Van valami kifejezett vonzalom Önben az élet ilyen meghitt dolgai iránt, mint amilyeneket a Megye megtestesít: az otthon, a pipa, a kandalló és az ágy - a otthon erényei iránt?

T: Önben nincs?

G: Önben nincs, Tolkien professzor?

T: Hát persze, hogy van!

T: Ez az, amiért otthon érzem magam... A Megye nagyon olyan, mint az a világ, amelyben először felfigyeltem a dolgokra, ami valószínűleg még megindítóbbá teszi számomra, mivel én nem itt születtem, hanem Bloomsdale-ben, Dél-Afrikában születtem. Nagyon fiatal voltam, amikor visszatértünk, de ugyanakkor belevésődik az ember emlékezetébe és a képzeletébe, még ha nem is gondoljuk, hogy így van. Ha az első karácsonyfád egy hervadozó eukaliptusz volt, és általában kínoz a hőség és a homok - akkor, ha éppen abban a korban, amikor a képzelet kitárul, hirtelen egy csendes warwickshire-i faluban találod magad, úgy gondolom, hogy ez kiemelt imádat televénye az iránt, amit a közép-midlandi angol tájnak nevezhetünk, ami jó vízellátáson, kövön és az szilfákon alapul, és a békés folyókon, és így tovább, és persze a környékbeli vidéki emberek iránt.

G: És milyen korú volt, amikor Angliába jött?

T: Azt hiszem úgy három és fél éves lehettem. Elég megrendült lehettem akkor természetesen, mert ez az egyik dolog, amiért az emberek azt mondják, hogy nem emlékeznek - ez olyan, mintha folyamatosan ugyanarra az üveglemezre fotografálnánk ugyanazt a dolgot. Az apró változások csak életlenséget okoznak. De ha gyermekként olyan hirtelen változás ér, mint ez, az tudatosul. Ezzel azt próbálja az ember elérni, hogy az új emlékeket ráillessze a régiekre. Tökéletesen tiszta és élő képem van egy házról, amiről most már tudom, hogy egy gyönyörűen kimunkált mozaik a mi bloemfonteini házunkból és a nagyapám birminghami házából. Még mindig emlékszem, ahogy végigmentem az úton Birminghamben, és csodálkoztam, hogy mi lett a nagy tornáccal, hová lett az erkély. Következésképp kivételesen jól emlékszem dolgokra, emlékszem a fürdésre az Indiai Óceánban, amikor még nem egészen két éves lehettem, de nagyon tisztán emlékszem rá.

G: Frodó magára veszi a Gyűrű terhét, és hosszú szenvedésekben és megtartóztatásokban formálódó karakterré válik, akinek tettei alapján azt lehet mondani, hogy a buddhista értelemben véve "érdemeket szerez". Valósággal krisztusi alakká válik. Miért éppen egy félszerzetet, egy hobbitot választott erre a feladatra?

T: Én ugyan nem választottam. Nem nagyon választgattam, megírtam a Babó-t, ugye... mindössze annyit tettem, hogy megpróbáltam folytatni a történetet attól a ponttól, ahol a Babó abbamaradt. A hobbitok voltak kéznél, nem igaz?

G: Valóban, de Bilbóban semmi különösebben krisztusi nincs.

T: Nincs...

G: De a legfenyegetőbb veszélyekkel is szembenéz, küzd és folytatja, amit elkezdett, és nyer mindenen át.

T: De ez inkább olyannak tűnik, gondolom, mintha az emberi faj allegóriája lenne. Mindig csodálattal töltött el, ahogy túléljük itt, az egészen kis emberek megszelídíthetetlen bátorságával, a lehetetlen esélyeket: dzsungeleket, tűzhányókat, vadállatokat... tovább küzdenek, szinte vakon, bizonyos értelemben.

G: Arra gondoltam, hogy Midgard akár Középfölde is lehetne, egyáltalán van valamilyen kapcsolat közöttük?

T: Óh, igen, ugyanaz a világ a kettő. A legtöbb ember elköveti azt a hibát, hogy úgy gondol Középföldére, mint a Földnek egy különleges változatára, vagy egy másik bolygóra a tudományos-fantasztikus fajtából, de ez csak egy ódivatú szó arra a világra, amiben benne élünk, ahogy azt elképzelték, Óceánnal körülvéve.

G: Úgy tűnik nekem, hogy Középfölde, bizonyos értelemben, ahogy mondja, ez a világ, amiben élünk, de egy másik korszakban.

T: Nem... de a képzelet egy eltérő szintjén, úgy igen.

G: Szándékos a Gyűrűk Urá-ban, hogy egyes fajok különböző eszméket testesítenek meg: a tündék a bölcsességet, a törpök a mesterséget, az emberek a gazdálkodást és háborút, és így tovább?

T: Ez nem állt szándékomban, de amikor ezek a népek állnak az ember rendelkezésére, valamilyen módon különbözővé kell tenni őket, nem? Nos persze, végső soron az emberiség áll csak a rendelkezésünkre, ebből az anyagból kell dolgoznunk. Mindannyiunknak - vagy legalábbis az emberi faj jelentős részének - sokkal nagyobb elmebeli, művészetbeli képességekkel kellene rendelkeznünk, ami alatt azt értem, hogy a szakadék a befogadó és a végrehajtó erő között csökkentésre szorul, és valamivel, ha nem is meghatározhatatlanul hosszabb időre lenne szükségünk, amelyben többet tanulhatnánk, és többet alkothatnánk. Ezért a tündék halhatatlanok bizonyos értelemben. Azt a szót kellett használnom, hogy halhatatlan, de nem úgy értem, hogy örökre halhatatlanok, hanem egyszerűen nagyon hosszú életűek, és a hosszú életük eltart talán addig is, amíg a Föld lakható marad. A törpök természetesen magától értetődően... - nem gondolja, hogy sok mindenben emlékeztetnek a zsidókra? A szavaik egyértelműen sémi szavak, a sémi nyelvek mintájára keletkeztek. A hobbitok nem többek, mint a vidéki angol ember, kis méretben, ami - általánosságban - a képzelőerejük kicsinységét tükrözi - de nem a bátorságuk és rejtőző erejük kicsinységét.

G: Úgy tűnik, hogy az a könyv nagy erősségeinek egyike, az a hatalmas névtömeg - és mégsem vész el benne az ember, legalábbis második olvasatra nem.

T: Nagyon örülök, hogy ezt mondja, mert ezzel nagy gondot vettem a vállamra. Ugyanakkor óriási élményt jelent egy jó név. Mindig a névvel kezdem az írást. Adj egy nevet, és az kialakítja a maga történetét, és nem fordítva, normál esetben.

G: A nyelvek közül, amiket ismer, melyik jelentette a legnagyobb segítséget a Gyűrűk Ura írásakor?

T: Óh, iste... A modern nyelvek közül a velszit kellene említsem, amely mindig tetszett nekem a stílusa és hangzása miatt, jobban, mint bármely másik, bár először csak a szenes teherautókon láttam, de mindig tudni akartam, hogy mi az.

G: Nekem úgy tűnt, hogy a velszi zenéje csengett ki azokból a nevekből, amit a hegyeknek és általában a helyeknek adott.

T: Nagyon is. De egy sokkal ritkább, de nagyon hatásos befolyást a finn gyakorolt rám.

G: Allegóriának szánta a könyvet?

T: Nem! Utálom az allegóriát, bármikor is találkozom vele.

G: Úgy gondolja, hogy a világ hanyatlik, ahogy a Harmadkor hanyatlik a könyvében, és úgy látja, hogy a világ a Negyedkorban van jelenleg, a mi világunk?

T: Én az én korommal éppen az a fajta ember vagyok, aki az ismert történelem egyik leggyorsabban változó korszakát élte át. Biztos, hogy hetven évben sosem lehet ennyi változás.

G: Van valami őszies végig az egész Gyűrűk Urá-ban, egyszer egy alakja azt mondja, hogy a történet folytatódik, de én valahogy kiestem belőle... minden csak hanyatlik, elhomályosul, legalábbis a Harmadkor vége felé minden választás felborítani látszik valamilyen hagyományt. Most úgy látom, hogy némileg olyan, mint Tennysonnál "a régi rend fordul, helyet ad az újnak, és Isten nyilvánul meg más-más utakon". Hol van az Isten a Gyűrűk Urá-ban?

T: Esik róla szó egyszer vagy kétszer.

G: Ő az Egyetlen?

T: Az Egyetlen, igen.

G: Ön ateista?

T: Római katolikus vagyok. Elkötelezett római katolikus.

G: Mit szeretne inkább: ha a filológiai és más műveiről emlékeznének Önre, vagy ha a Gyűrűk Urá-ról és a Babó-ról?

T: Nem hinném, hogy túl sok választásom lenne - ha egyáltalán emlékezni fognak rám, és az a Gyűrűk Ura miatt lesz, elfogadom. Nagyon hasonló lenne ez, mint Longfellow esetében - azt tudja mindenki, hogy Longfellow írta a Hiawathá-t, és elfelejtik azt, hogy a modern nyelvek professzora volt!"

A fordító (Sötét Úr) lábjegyzete:
1. - A Gyűrűk Uráról van szó.
2. - A BESTRODE szót használta a BESTRIDE ige BESTRIDDEN alakja helyett. Tolkien a riportban is pont fordítva mondja az igeidőket, Past Tense-nek titulálja a Past ticiple-t.

Forrás: Tolkien.hu