Szarumán
Szarumán 2004.06.24. 15:38
(Meghalt a Harmadkorban 3019-ben.) Az egyik Istár, Fehér Szarumán néven a Rend leghatalmasabb tagja. Életéről és aljasságáról itt olvashatunk.
Szarumán nagy hatalommal bírt az emberek elméje felett, bámulatos kézügyessége volt, és különösen jól ismerte a tündegyűrűket, és Szauron egyéb alkotásait. A Harmadkorban 2463-ban a Fehér Tanács vezetőjévé választották. Sokat utazott keleten, 2759-ben - az akkori gondori helytartó, Beren engedélyével - letelepedett Vasudvardban. Kezdetben Rohan igazi barátja volt, de lassan nyilvánvalóvá vált, hogy hatalmi tényezővé szeretne válni, és végül az is kiderült, mennyire vágyik az Egy Gyűrűre. Ezért telepedett le éppen Vasudvardban, ugyanis használni akarta az ottani palantírt. Ugyanezen okból győzte meg a Fehér Tanácsot, hogy ne űzzék ki a Varázslót Dol Goldurból. Abban reménykedett, hogy ha Szauront békén hagyják, az Egy Gyűrű magától is felbukkan. A Tanácsban - ahol ő számított a Gyűrű szakértőjének - tanúsított kétszínű viselkedésével, számos esetben késleltetett bizonyos intézkedéseket, és sikerült elhessegetnie az amúgy jogos félelmeket. 2953-ban elfoglalta és megerősítette Vasudvardot. Orkokat és embereket gyűjtött maga köré, akik a parancsára fosztogatni kezdték Rohant és Fangornt. Egyúttal kémkedni kezdett Gandalf után, és ügynököket tartott Bríben meg a Megyében. 3000 körül használta először a palantírt, és Szauron csapdájába esett. Ettől kezdve - bár ő úgy hitte, szabad - tulajdonképpen Szauron irányította. Akkoriban gőgje még a hatalmánál is gyorsabb ütemben gyarapodott, és a Gyűrűháború kezdetekor Sokszínű Szarumánnak nevezte magát. 3010 körül - Gríma nevű ügynöke segítségével - elsorvasztotta a rohani Théoden királyt, akit azonban Gandalfnak 3019-ben sikerült megmentenie. A Gyűrűháborúban saját fejére hozta a pusztulást, amikor ork csapatot küldött a Gyűrűszövetség ellen. Az orkoknak csak Trufát és Pippint sikerült elfogniuk. Ők később megszöktek, és a fangorni erdőbe menekültek. Itt felfigyeltek rájuk az entek, akik megtámadták Vasudvardot, és az Orthancba börtönözték Szarumánt. Ezután Gandalf kitagadta a varázslók rendjéből. Amikor Szarumánt és Grímát később elengedték Fangornból, a Megyébe mentek, ahol segédkeztek abban, hogy Tarisznyádi-Zsákos Lothó jusson hatalomra. Miután Frodó visszatért Gondorból, Szarumán elüldözte a Megyéből. Valószínüleg Gríma vágta el a torkát a Megyéből való menekülés közben. A Szarumán és a Bölcs Szarumán nevet a Középfölde északi részén élő emberektől kapta, a tündék Curunír néven ismerték. Jelképe - amit olykor jelzőként is használtak vele kapcsolatban - a Fehér Kéz volt. A vasudvardi orkok és a Megyében élő emberek Kapzsinak szólították.
|