Írásomban a szerelem olyan aspektusát vizsgálnám, amiről a hétköznapi életben alig beszélünk, viszont nagymamáink, dédmamáink bölcsességében nagyon is jelen van: „a másik batyujának elfogadása”. Mit is értek ez alatt? Azt, hogy mindenkinek a természetében és főleg a múltjában van olyasmi, ami a párkapcsolat szempontjából nehézséget okozhat, és, amit ha a felek kölcsönösen nem fogadnak el, akár szét is rombolhatja a szerelmet.

Hogyan jelenik ez meg Tolkien világában? A kérdés megválaszolásánál ebben az írásomban négy pár kapcsolatát vizsgálnám: Galadriel és Celeborn, Lúthien és Beren, Faramir és Eowyn, valamint Aragorn és Arwen. Mindegyik „problémás” párkapcsolat.

A toleranciára a legnagyobb szükség Galadriel és Celeborn szerelmében van.
Galadriel múltjának és egész személyiségének elfogadása véleményem szerint Celeborn egyik legnagyobb érdeme.
Ami magának Galadrielnek is problémát jelent, hogy rokonai teler tündéket gyilkoltak, hiszen Galadriel édesanyja is teler, ráadásul Celeborn is. A Gyűrű keresése alapján azt is fel lehet tételezni, hogy Celeborn sinda , teler rokonsággal, Galadriel pedig anyja nemzetségének védelmében fegyvert ragadott, amikor nolda nagybátyja, Feanor és fiai legyilkolták a telereket. Bármelyik változatot is fogadjuk, az tény, hogy Galadriel és testvérei valamilyen szinten belekeveredtek a rokongyilkosságba, bár Aegnor szavai azt igazolják, hogy ők nem öltek meg senkit. Ettől függetlenül még noldák (is) és a testvérgyilkosok családjából valók, valamint Valinor elhagyása és a testvérmészárlás miatt őket is sújtja Mandos átka. A másik tény, hogy Celeborn rendelkezik teler felmenőkkel. Tehát neki el kellet fogadnia elsősorban azt, hogy Galadriel rokonai az ő rokonait gyilkolták le. Azonban nem fordult el tőle, amikor ez kitudódott, sőt, Galadriel sem ment el imádott fivérével, Finroddal, Nargothrond megépültekor.
Galadriel valinori származása eleve hatalmas erőt és tudást biztosított számára, ráadásul Yavanna közvetlen tanítványa volt, majd Doriathban Meliantól tanult. A tudása szerencsére nem vakította el, mint Feanort, nem gőgössé tette, hanem megértővé, elfogadóvá, bölccsé. Mivel már Doriathban kitűntek ezek a vonásai, és Celeborn tudott arról, hogy választottja olyasfajta tudással és erővel rendelkezik, aminek ő soha nem lehet birtokában, így el kellet ezt is fogadnia. Ez azonban soha nem fajult alá-fölérendeltségi viszonnyá, sőt, zavart sem okozott: mind a ketten saját tudásuknak és erejüknek megfelelően cselekedtek a történelem során.
A kapcsolatuk szempontjából, azt gondolom, hogy az első kor volt a vízválasztó: Feanor, illetve fiai három támadást intéztek tünde testvéreik ellen. Az elsőről már volt szó, a második Doriath - lerombolása volt. Mint tudjuk, Celeborn Doriath hercegeként tevékenykedett az első korban, ez volt az otthona. Ennél a támadásnál sem fordult el Galadrieltől, nem vetette szemére rokonai gyalázatos tettét. Ehhez is kell egyfajta nagyon magas szintű bölcsesség- tudni azt, hogy társunk nem tehető felelőssé mások tetteiért. Sőt, segített neki Doriathból elmenekíteni Elwinget a Szilmarillal. A harmadik rokonmészárlás volt Tolkien szerint a leggyalázatosabb, hiszen Doriath és Gondolin túlélőire támadtak rá Feanor fiai. Celebornék kkor sem váltak szét, ilyesmiről csak a másodkorban esik szó, akkor is kényszerből – Galadrielt elűzi rokona, Celebrimbor (aki egyben Feanor unokája) Eregionból. Ez már Szauron hatására történik, de amikor Celebrimbor rájön, hogy Szauron mire használta fel őt, akkor elviszi Galadrielnek a Három gyűrű egyikét, a Nenyát. A gyűrű még tovább növeli Galadriel hatalmát és erejét – ezt ő új otthon teremtésére, és a pozitív értékek védelmére használja fel a Harmadkorban. Celeborn ebben is támogatja, és a Harmadkorban élik át közös életük egyik legnagyobb fájdalmát: Amroth fiuk eltűnését és Celebrian leányuk orkok általi megkínzását, majd Nyugatra távozását, amit van, aki úgy értelmez, hogy Celebrian belehalt a történtekbe. A korszak végén el kellett fogadniok Arwen döntését: tünde létére a halandó életet választja Aragorn oldalán. Ennek az az érdekessége, hogy Celeborn és Galadriel látták Lúthient és Berent. Arwenék mintegy reprodukálják az ő történetüket, és a kör bezárul, a tündék és emberek közös történelme ezzel körbeér, és lezárul.
Végül, de nem utolsósorban, meg kell említeni, hogy Galadriel minden testvérét és minden rokonát elvesztette, mégpedig borzalmas körülmények között.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy Galadriel és Celeborn szerelmében nagyon erős szerepet játszik egymás feltétel nélküli elfogadása, az egymás mellett való kitartás és a mindenekfeletti hűség. Celeborn tényleg a társa tudott lenni Galadrielnek, aki testvérként, tündeként és anyaként egyaránt rengeteget szenvedett, részben saját hibás döntései miatt. Celeborn soha nem ítéli el, hanem mindig mellette áll, és követi őt, bármerre is vigyen az utuk. Vállalja, hogy Galadriel mintegy nyílt ellenfele Szauronnak, így az ő birodalmuk, tehát Celeborn élete is állandó veszélyben van. Ebből is látszik egymás melletti kitartásuk, hűségük.
A következő vizsgálandó kapcsolat Lúthiené és Berené. Itt a nehézséget az okozza, hogy Lúthien tünde, tehát halhatatlan, míg Beren ember, azaz halandó. Mivel az első tünde- ember kapcsolat, itt még a szerelem kezdetén nem áll fenn az a választási lehetőség, mai később megadatott Lúthiennek és vegyes házasságból született leszármazottainak. A kapcsolat létrejöttét, továbbélését nehezíti a lány apjának, Thingolnak makacs ellenkezése, ami részint gőgből fakad (az ő lányát ne érintse ember) részint pedig abból, hogy nyilvánvalóan nem akarja, hogy Lúthien fölöslegesen szenvedjen. Épp ezért kívánja, hogy Beren hozza el az egyik Szilmarilt Melkor koronájáról. Melian ekkor már látja, hogy Thingol egyfelől saját lányuk, másfelől meg birodalmuk vesztét fogja okozni ezzel a kívánsággal. Ezt a kapcsolatot tehát külső körülmények nehezítik. Amint az előbb említettem, Celeborn és Galadriel szemtanúi voltak mindennek. Összehasonlítva a két párt, megállapíthatjuk, hogy míg Celebornék kapcsolatát saját természetük és viselt dolgaik nehezítik, addig Lúthienék kapcsolatának kibontakozását külső körülmények. Érdekes továbbá, hogy Thingol nem veszi figyelembe, hogy Melian, aki maia, áldozatot hozott érte, amikor vele maradván tünde testet öltött. Erre talán az lehet a magyarázat, hogy míg Melianék estében két halhatatlanról van szó, addig Lúthienéknél Beren halandó.
Ezt a kapcsolatot is az egymás melletti kitartás, hűség jellemzi, ami azt is magába foglalja, hogy Lúthien szembeszállva apja akaratával, megszökik otthonról, és szerelme segítségére indul. Együtt megszerzik a kívánt Szilmarilt (a körülményekre most nem térnék ki) és hazamennek Doriathba. Ezt látván Thingol is megenyhül, és elfogadja Berent vejének. Beren mindvégig tiszteletben tartja mind választottját, mind annak az apját, hiszen azért viszi haza Lúthient, hogy annak ne kelljen az erdőben, esetleg nyomorban élnie, és az apa akaratát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sajnos, hogy Thingol nem ismeri fel azt, amit Melian: ez a szerelem náluknál sokkal nagyobb erők akarata miatt jött létre, így nem lenne szabad beleszólniuk.
Az egész tolkieni történelem szempontjából meghatározó ez a szerelem: egyfelől azért, mert elhozzák a Szilmarilt, amivel újraindulnak a gyilkosságok, másfelől Beren tragikus halálával egy döbbenetes fordulat következik be a halandók és halhatatlanok világába: Lúthient elemészti a bánat, és amikor Mandoshoz kerül, énekével elpanaszolja neki emberek és tündék sorsát. Mandos erre kvázi kivételt tesz saját törvénye alól, de ezt a döntést nem egymaga hozza meg, hanem a teremtő istenséghez, Eru Iluvatarhoz fordul, így találja meg a megoldást arra a hatalmas fájdalomra, amit Lúthien érez. Mandos működése óta először mutat szánalmat bárki iránt is – de ezt nem szabad úgy felfogni, hogy Mandos rideg és érzéketlen. Az alvilág uralkodójaként és bírájaként egyszerűen más dolga van. Az ott szükséges vigaszt és együttérzést felesége, Nienna adja meg. Nem szabad arról se megfeledkezni, hogy Lúthien nem csupán a saját fájdalmáról énekel: őbenne is együttérzés van, és talán ennek jutalmaként kapja meg a választási lehetőséget, ami a következőből áll: vagy visszatér Berennel, és halandóvá lesz, vagy eltávozik Nyugatra, ahol továbbra is halhatatlan marad, de Beren nélkül kell élnie. Lúthien az első megoldást választja. (Nem tudom, hogy ekkorra már ismert volt-e Mandos második jóslata, melynek értelmében egyszer majd minden halott feltámad. Ha igen, akkor még nagyobb áldozat ez Lúthientől, hiszen azt is tehette volna, hogy elmegy Nyugatra, a valák és a többi tünde közé, és ott megvárja azt az időt, amikor ismét találkozhatik Berennel). Lúthien döntése nem marad következmények nélkül: mint említettem, leszármazottainak megadatik a választási lehetőség, igaz, még nem ekkor, hanem unokája, Elwing révén, és ez, valamint az őáltala örökül hagyott Szilmaril menti meg Középföldét attól, hogy Melkor sötét uralma alá kerüljön.
Ezt a kapcsolatot tehát a lemondás, és a lemondás elfogadása jellemzi. Beren természetesen nem lehetett tisztában azzal, hogy Lúthien hogy fog dönteni, de utána ezzel a tudattal tovább kellett élnie, amikor Mandos végül mindkettőjüket visszaengedte. (Itt fel szokták tenni a kérdést, hogy hogyhogy nem születtek újjá, és Berennek vajon meglehet-e a hiányzó fél keze, amit a Carcaroth-tal való küzdelemben veszített el. Válaszom: mivel a Valák korlátlan hatalommal rendelkeznek az anyagi világ felett, nem gond nekik olyan testet létrehozni, amilyet akarnak, és ha már Mandos visszaengedte Berent és Lúthient, valószínűleg ők se félkezű testet alkottak a férfinak.)
Aragorn és Arwen szerelméről nem sokat írnék, hisz ezt elég sokszor kitárgyalták már. Mint említettem, az ő történetük mintegy reprodukciója Lúthien és Beren kapcsolatának, azzal a különbséggel, hogy Arwen apja, Elrond, sokkal jobban elfogadja leánya választását. Ennél a szerelemnél nincs annyira jelen a végzetszerűség, mégis, mint Elrond is mondja, e révén újulhatnak meg az emberek. Tehát a tündék sorsára már nincs hatással, az emberekére is csak annyiban, hogy Arwen mintegy hátországot jelent Aragorn számára. Arwen- és bárki – kezét csak akkor nyerheti el, ha legyőzte a sötétséget és Szauront. Elrond szavai nem arra vonatkoznak, hogy feltételt szab, hanem arra, hogy Aragornnak nem szabad magát elköteleznie, hiszen útja során akadályozhatná, ha arra kéne gondolni, hogy kiket hagy otthon.
Mi jelenti a problémát ennél a kapcsolatnál? Mi a batyu? Egyfelől Aragorn, akinek vállalnia kell a sorsát, és meg kell értenie, hogy Arwen magasabban van, mint ő, másfelől Arwennek is le kell mondani a halhatatlanságról, és arról, hogy apjával elhajózzék. Természetesen szerelmüknek gátat szabnak a külső körülmények is, hiszen meg kell vívni a háborút Középföldért. Ebben a szerelemben domborodik ki legjobban az érzelmi dráma: amikor Aragorn saját elhatározásából örök nyugovóra tér, Arwen még marasztalná, hiszen élvezni szeretné mellette az életet. Valóban, emberi szemszögből- és gondolom, tündeszemszögből is- a legnagyobb fájdalom szeretteink elvesztése. Ez akkor is fájdalmas, ha fenáll a lehetőség arra, hogy egy másik síkon találkozzunk velük. Ez a gondolat Tolkiennél jelen van, hiszen mint tudjuk, a tündék újraszületnek, sőt, még az emlékeik is visszatérnek, az emberek meg ismeretlen helyre távoznak, de nincsenek a világhoz kötve, és mint Aragorn mondja, „más is van, mint a fájdalom és a kétségbeesés”. Tehát találkozhatik az immár halandóvá vált Arwennel, és nem is kell neki megvárnia Arda megtisztítását. Arwen bölcsessége nem mond csődöt még akkor sem, amikor kérleli férjét, hogy maradjon még, hiszen az emberekkel szembeni együttérzés nyilvánul meg szavaiban. Talán annyiban téved, hogy az emberek nem feltétlenül azért akarták a halhatatlanságot, mert szeretteikkel kívántak maradni, hanem sajnos ennél öncélúbb motivációik voltak.
Kettejük kapcsolatát a feltétlen hűség és tisztelet jellemzi, valamint Arwen kitartása.
Az eddig tárgyalt párok legalább egyik tagja tünde volt. A most következő pár- Eowyn és Faramir- mindkét tagja ember. Ez másféle problémákat hoz magával, de itt is nagyon nagy szükség van a toleranciára és az empátiára – főként a férfi részéről.
Mind a ketten nagy traumán mennek keresztül, szó szoros értelmében. Mind a kettejüket ugyanaz a betegség támadja meg, és Eowynt és Faramirt is egyaránt Aragorn gyógyítja meg. Mindkettőjüknél ugyanazon érzelmi probléma áll fenn, csak más aspektusban: vágynak egy olyan személy szeretetére, akitől ezt nem kaphatják meg. Faramir édesapja szeretetére és elismerésére vágyik, Eowyn pedig Aragorn szerelmére.
Faramirral szemben Denethor még csak elismerést sem érez, sőt, készakarva küldi halálba a fiát. Faramirt is, Eowynt is a nazgullehellet mérgezi meg. Eowyn helyzete egész más: Eowyn Rohanban be van zárva egy szerepbe. A király ápolója, semmi több- legalábbis ő úgy érzi, ráadásul nőként lenne egy feladatköre, amit ő képtelen elfogadni. Úgy vélem, jogosan, hiszen kevés olyan szörnyű dolog van, mint ülni, várni, és tétlenül végignézni, hogy minden szerettünk hogy vész oda, hogy köszönt ránk egy szörnyű világ, aminek mi csak áldozatai lehetünk. Ilyen estben minek túlélőnek lenni, ha tisztességes halállal, népünk és világunk védelmében eshetünk el a csataéren, és ezért megbecsülés övezhet. - gondolja Eowyn Eowynba hatalmas becsvágy és energia szorult, azonban ezt nem hasznosíthatja. Úgy érzi, hogy nőként sokkal kevesebb lehetősége van, mint népe férfiainak, ráadásul Gríma részéről állandó zaklatásnak van kitéve. Jól tudja, hogy amennyiben Szauron győz, neki feleségül kell mennie Grímához, akitől az erőtlen Theoden nem tudja megvédeni. Csoda-e, hogy beleszeret Aragornba, aki számára egyfelől a külvilágot, másfelől annak a dicsőségnek és megbecsülésnek lehetőségét képviseli, amire mindig is vágyott? Ráadásul Aragorn Középfölde megtisztulásának záloga is, és ezt Eowyn, ha nem is tudja, de érzi. Aragorn tisztában van Eowyn érzéseivel, sőt, betegsége valódi okát jobban látja, mint a lány bátyja.
Faramir tudja, hogy Eowyn milyen vágyakat táplál, és azt is, hogy Aragornba szerelmes. Mégis elfogadja a lányt, megérti, vigasztalja, szereti. Azt gondolom, Faramir nem irányítja őt, inkább bölcsességével próbál utat találni annak szívéhez, és visszavezeti őt önmagához, igazi énjéhez. Kettejük között lehetséges még egy akadály: Eowyn rohani, Faramir gondori, és Faramirt népe megszólhatja. Ez azonban Faramir számára nem jelent semmit. Magatartásában az tükröződik, hogy bár szereti népét, ebbe az egybe nem fogadja el senki beleszólását. Megértően fogadja azt is, amikor Eowyn, ahelyett, hogy mellette maradna, és élvezné az életet, hazamegy egy ideig a bátyjával, hogy segítsen Rohan újjáépítésében. Faramir tehát mélységes megértést, tiszteletet érez Eowyn iránt, és itt jön elő az a fajta bölcsesség, amire feltétlenül szükség van egy ilyen többszörösen nehezített kapcsolatban. Természetesen ehhez Eowynra is szükség van: be kell látnia, hogy nem küzdhet erőn felül, és a csatatéri halálon túl is van tisztesség és megbecsülés, hiszen csakis akkor tehet népéért, ha él. Népe szereti, tiszteli, és ami nagyon fontos, megbízik benne. Eowyn mindezt nem látja, talán nem is tud róla, másképp nem szökne el álruhában a sereg után. Mivel Theoden ápolásásért nem kepott egy jó szót sem cserébe, érthető, hogy nem is látja át, hogy őneki magának mi a jelentősége, milyen szerepet tölt be Rohan életében. Ezt még akkor sem érti, amikor Aragorn magyarázza neki – ennek megértéséhez Faramirra van szükség. Faramir büszkeségét egyáltalán nem sérti, hogy olyasvalakit szeret, aki épp másba szerelmes, mivel tisztában van a motivációival, és mert együtt érez vele: nem véletlenül adja neki anyja palástját. Faramir látta, mit szenvedett édesanyja apjuk hidegsége miatt. Finduilas valószínűleg nagyon szerethette Denethort, de mint tudjuk, Denethor nem igazán volt képes kimutatni érzelmeit, ráadásul túlontúl is büszke volt. Azt gondolom, hogy ez az a kapcsolat, amelyik elsősorban nem a lemondásról szól, hanem az egymás felé való közeledésről, amihez végtelen tapintat, szeretet, bölcsesség szükségeltetik.
Összefoglalás: láthattuk, hogy minden elemzett kapcsolatban mindkét félre szükség volt, hogy a kapcsolat létrejöjjön, fennmaradjon. Láthattuk azt is, hogy a párkapcsolatok, jelenjenek meg tünde, vagy emberi szinten, nagyon- nagyon sok lemondást, áldozatot követelnek, valamint azt, hogy önmagával tisztában legyen az illető. Minden, itt vizsgált párnak nagyon meg kellett küzdenie, hol a külvilággal, hol pedig saját magával, vagy épp mind a kettővel. Mi lehet ennek az üzenete? Talán az, hogy aki szeret, annak tudnia kell áldozatot hozni, és elfogadni, és ami a legfontosabb: felelősnek kell lennie a másikért és önmagáért.

Forrás: Tolkien.hu