Amikor a Hűséges dúnadánok Númenor szigetének elsüllyedése után hajóikon Középföldére menekültek, olyan kikötőbe érkeztek, mint például a Másodkorban alapított Pelargir. Innen felhajóztak az Anduinon, és a Fehérhegység által körülölelt vidéken A Másodkor 3320. évében Elendil megalapította Gondort, az emberek jelentős királyságát. Őt fiai, Isildur és Anárion követték a trónon. A "hajókirályok" fontosnak tartották, hogy közvetlen kapcsolatuk legyen a tengerrel, ezért városaikat az Anduin közelében építették fel. Gondor fénykorában (a Harmadkor 1100. éve körül) északon Celebrantig, keleten a Rhûn-tengerig, délen a Harnenig és Umbarig, nyugaton Gwathlóig terjedt fennhatósága. Néhány keleti és déli ország is hozzátartozott. Főbb városai: Osgiliath, Minas Anor, Minas Ithil, Dol Amroth, Pelargir.

Legnagyobb városuk Osgiliath volt, mely a folyó két partján állt. A két városrészt egy széles kőhíd kötötte össze. Osgiliathban helyezték el a déli királyság négy palantírja közül a legfontosabbat. A várostól nyugatra, a hegyhez tapadva Minas Anor erődje állt. Osgiliathtól keletre, Mordor hegyeinek árnyékában építették fel Minas Ithilt. Ezen kívül Dol Amroth is a királyság része volt. Amikor Elendil megalapította Gondort, mindenki úgy hitte, Szauront elnyelték a hullámok, így senki sem tartotta veszélyesnek, hogy Minas Ithil a Sötét Úr birodalmának szomszédságában álljon. A döntés hibásnak bizonyult: Szauron és szövetségesei folyamatosan, fáradhatatlanul támadták. A Másodkor 3429-től a Harmadkor 2002-ig Ithiliát többször is elfoglalták. A Harmadkor 2002. évében a nazgûlok bevonultak Minas Ithilbe, s a település a nazgûlok fészkévé vált a Gyűrűháború végéig. Osgiliath keleti részén elszánt harcokat kellett folytatni azért, hogy Szauron ne szerezze meg Gondor fővárosát is.

Gondort végül nem a külső ellenség, a belső viszályok gyengítették meg. A 15. század elején elkezdődött a Rokonviszály (Harmadkor 1432-48). Az egyszerű trónviszály polgárháborúvá fajult, amely vérontásba torkollt. A háború oka az volt, hogy a dúnadánok közül többen úgy vélték, Eldacar alkalmatlan az uralkodásra, mert nem tisztavérű dúnadán, és apja, Valacar - sokaknak nem tetsző módon -, kedvezett az északlakóknak. Valacar 1432-ben bekövetkezett halála előtt, Dél-Gondorban lázadás tört ki.
Mire Eldacar a trónra került, az elégedetlenség általánossá vált. A lázadók, akik közül a legjelentősebb Castamir volt, megostromolták Osgiliathot, Eldacar városát. A legyőzhetetlennek hitt gondori flotta a trónbitorló oldalára állt. 1437-ben a király menekülni kényszerült, anyja népéhez, Rhovanionba futott. Osgiliathot ennek ellenére felperszelték, a palantír odaveszett. Ornendil, Eldacar fia, Castamir foglya lett, aki kivégeztette, majd elfoglalta a király helyét. Az új király kegyetlen volt, csak a flottával foglalkozott, így a Gondor belső részein élők hamar meggyűlölték. Tíz évig tartó száműzetés után, 1447-ben visszatért Eldacar. Nem egyedül érkezett, egy északi sereg kísérte. Calenardhon, Ithilia és Anórien lakói támogatták. Az Erui gázlónál lezajlott csatában megölte Castamirt, majd megostromolta Pelagirt, a lázadók utolsó állását. 1448-ban Gondor teljes flottája Umbarba vitorlázott és független várost alapított. A katonák itt rövid idő alatt kalózokká váltak, utódaik több nemzedéken keresztül zaklatták a gondori partvidéket.

A polgárháború során jelentősen csökkent a népesség, és Gondor elvesztette korábbi tekintélyét. A Keletlakók és a haradiak egyre bátrabban támadták a keleti és a déli határokat, a kalózok pedig a partvidéken portyázgattak.
Kétszáz évvel később, 1636-37-ben szörnyű járvány, a Fekete Vész söpört végig keleten. Délkeletről indult, Haradban és talán a Rhûn vidékén szedte először áldozatait. Osgiliath lakóinak nagy része elpusztult, az életben maradtak elmenekültek a városból, és így tovább terjesztették a betegséget Középföldén. Soha többé nem tértek vissza. Telemnar király és gyermekei meghaltak, a Fehér Fa elpusztult. Eriadorban, különösen északon, a járvány hatása nem volt túlságosan komoly, ám Cardolan lakossága eltűnt. A Megyében Fekete Vésznek nevezték, máshol Nagy Járványként emlegették. Osgiliath elnéptelenedett, Gondor hanyatlásnak indult, az emberek Minas Anorba (későbbi nevén Minas Tirith), az Őrtoronyba költöztek, és szinte tehetetlenül figyelték az egykor erős királyság határait ostromló ellenséges csapatokat.

Harmadik komoly problémája Gondornak az ekhósok inváziója volt 1851-1954 között. Az Ekhósok keletlakó nép vagy szövetség. Először a Harmadkor 1851. évében merészkedtek a Rhûn-tenger nyugati oldalára. 1856-ban Szauron bíztatására megtámadták Gondort, bevették Rhovaniont, és megölték II. Narmacilt. 1899-ben Rhovanion rabszolgasorba kényszerített lakói, fellázadtak ellenük. Gondor - Calimehtar király vezetésével - kihasználta ezt, és csapást mért rájuk a dagorladi csatában. Az ekhósok ötven év alatt összeszedték magukat, és 1944-ben - a khandiakkal és a haradiakkal szövetkezve -, déli és keleti irányból, támadást indítottak Gondor ellen. Gondor északi seregének sikerült szétvernie az északi ekhósokat, de a csatában elesett Ondoher király és mindkét fia. A délről érkező ekhósokat Eärnil állította meg, aki később északra vonult, és a tábori csatában megsemmisítette a másik ekhós csürhét is. Az ekhósok szekereikről kapták a nevüket. Vezéreik harci szekereken vonultak a csatába. Fegyverzetük jobb volt a korábban keletről érkező betolakodókénál.

Elendil Másodkor 3441-ben bekövetkezett halála után Anárion és utódai uralták, egészen Harmadkor 2050-ig. Az Elendil-ház kihalásával az országnak nem volt királya, így nem maradhatott olyan hatalmas és dicső birodalom, amilyen régen volt. Ettől az időponttól egészen Harmadkor 3019-ig, uralkodó helytartók vezették. Feudális királyság volt. A két legnagyobb család (és országrész) eredetileg Ithilia (Isilduré) és Anória (Anárioné) volt. Egyenrangúak voltak, de miután a fővárost Osgiliathból Minas Anorba helyezték, Anória a másik fölébe kerekedett.

A Gyűrűháború idején a legtöbb gondori már a Fehér-hegységtől délre élt a folyóvölgyek mentén vagy a Nagy-tenger partján, Anfalasban, Belfalasban, Lamedonban és Lebenninben, vagy pedig Anórienben, a hegység keleti oldalán. A haradiak gyakori támadásai miatt Dél-Gondor kiürült, és Ithilia . amely valaha Isildur hercegsége volt, míg Anórien Anárioné - elnéptelenedett. Gondor öt nagy városa közül - Osgiliath, Pelargir, az umbari Rév, Minas Ithil ("a Hold tornya") és Minas Anor ("a Nap tornya") - csupán Pelargir és Minas Anor maradt meg. Mindkettő félig kiürült, s az utóbbi később a Minas Tirith ("az Őrködés Tornya") nevet kapta. Mordor, amelynek hágóit az Utolsó Szövetség Háborúja után még évszázadokig őrizték, elnéptelenedett, az itt állomásozó csapatokat máshová helyezték át, s az ország üresen várta Szauron visszatértét.

Gondor kellemes éghajlatú föld, ahol bőségesen esik az eső, és gazdagok a rétek. Az Anduin torkolatánál levő szántók a legzsírosabbak egész Középföldén. A gazdaságban fontos szerepet kap a halászat, és a régi időkben az idegen országokkal folytatott kereskedelem is sokban hozzájárult Gondor legendás gazdagságának kialakulásához. A városok, erődök és hidak mind a klasszikus númenori stílusban épültek, ami hatalmas, összecsiszolt, kötőanyag nélküli kőtömbökből áll, lenyűgözve ezzel embereket, törpöket és tündéket egyaránt.

A Negyedkorban Gondor minden téren újjászületett, kultúrájában, politikájában, katonai erejében és a művészetek terén egyaránt. A királyság visszaállítása olyan hagyományokat elevenített fel, amelyek az idők folyamán egyszerű szokássá alakultak. Elessar király (és Arwen királynő) diplomáciai készsége, katonai tapasztalata és személyes kapcsolatai a régi szövetségek felélesztéséhez, új területek elfoglalásához és Nyugat-Középfölde népeinek kölcsönösen gyümölcsöző kereskedelméhez vezettek. Gondor nem csupán keleten és délen szerezte vissza elvesztett földjeit, de testvérkirálysága, Arnor is újjáalakult északon. Gondor ezáltal többé nem az egyetlen megmaradt númenori birodalom. Ithilia ismét benépesült, Faramir herceg és Éowyn hercegnő uralma alatt ismét hercegség lett belőle. Legolas, a Kilenc Talpas egyike, erdőtünde-kolóniát létesített Ithiliában, ami nagyban növelte az itteni erdők szépségét. Glóin fia Gimli pedig Aglarond ura mesterkovácsok és építészek segítségével újjáépítette Minas Tirith kapuit, Osgiliath nagy hídját, Helm szurdokának Szurdokfalát és sok más épületet.
Gondor egyéb nevei: Déli Királyság; Kőfölde.