A színész úgy gondolja, számára nem okoz nehézséget, ha olyan karakterekkel kell azonosulnia, akik inkább távol tartják magukat az őket körülvevő emberektől.

Féltem! – Viggo Mortensen karakterének megformálásáról beszél. – Színészként az ember megpróbál találni valamilyen kapcsolatot a történethez, aminek az elmesélésében részt vesz, hogy kiderüljön, rendelkezik-e az elvégzendő munkához szükséges töltéssel. Gyakran azonban, ahogy ennél a filmnél is, gyakorlatilag nincs idő a felkészülésre.

- Gyakorlatilag néhány nappal azelőtt, hogy csatlakoztam a projekthez, még mindig a könyvet olvastam, de már kezdtem felismerni azokat a részleteket, amelyek illenek hozzám. Rájöttem, hogy Aragornt, bár bátran viselkedik, kétségek gyötrik, nem bízik önmagában… Ez volt az a pont, ahol csatlakozni tudtam a szerephez. Beledobtak egy szituációba, amelyben még a történetet sem ismertem. Semmit sem tudtam arról az országról és az emberekről, ahol és akikkel dolgoznom kellett. Aragornhoz hasonlóan megértettem, hogy hosszú és bizonytalan út előtt állok.

Aragorn szerepében Viggo Mortensen hódolhatott sportszenvedélyének, hiszen kedvére lovagolhatott és vívhatott; költőként pedig érezhette Tolkien mítoszának szimbolizmusát:

- Aragornt nagy súllyal nyomasztja öröksége, és tudatában van annak, hogy túlságosan hamar fel kell fednie igaz valóját, hogy részt vehessen a Szauron elleni küzdelemben. Ez a teher és ez a tudás árnyalja és formálja gondolkodását.

Amikor elkezdte tanulmányozni Tolkien írásait, Viggo egyre mélyebben megértette Aragorn személyiségét:

- Szerintem Aragorn híd a múlt és a jelen között. Bejárta Középföldét, ismeri a vidékeket, a zajokat és a szagokat; ismeri a lakóit, beszéli a nyelvüket. Mindez, valamint az, hogy tudta, milyen gyengének bizonyult a legerősebbnek tartott őse, hogy még a legbátrabb, legdicsőbb férfiú sem bírta legyőzni saját mohóságát, tehát mindez olyan láncszemmé változtatja őt, ami összekapcsolja a múlt félelmetes és hősi részleteit a jelen és a jövő potenciálisan hősi és félelmetes elemeivel.

- Amíg Frodó az út során egyre jobban megismeri a világot, addig Aragorn már mindent tud. Amíg Frodó megérti, hogy mit sikerült megtanulnia, addig Aragorn arra jön rá, hogy a megtanultak alapján mit kell tennie.

A félig dán Viggo jól ismeri Tolkien forrásait, a nagy középkori, északi sagákat, és így jobban megértette a mester mitológiáját:

- Bizonyos szinten Aragorn az a heroikus alak, aki a sagákban szerepel, azzal a különbséggel, hogy olyan ember, aki látszólag elvesztette a saját nyelvét! A sagák hősei fennen hirdetik saját tetteiket, Aragorn viszont modern hős, leginkább arra a szamurájra hasonlít, aki útja során kemény leckéket kap, komoly megpróbáltatásokat él át, aki győzelmével legalább annyira szolgálja a társadalmat, mint önmagát.

Miközben megpróbálta megérteni Aragorn jellemét, Viggo párhuzamot vont a figura, és bizonyos irodalmi, filmes karakterek közé.

- Úgy érzem, kapcsolatban áll a Toshiro Mifune által a Kuroszawa-filmekben eljátszott alakokkal, valamint Clint Eastwood vagy Gary Cooper szerepeivel. Bár A Gyűrűk Ura hangulatilag szoros kapcsolatban van Észak-Európával, a szerző a jelek szerint felhasználta azt a gazdag irodalmi örökséget, amely összekapcsolja a Közel- és Távol-Keletet a korai középkor Európájával. Tolkien munkáiban bizonyíthatóan jelen vannak a heroizmusnak és a romantikus szerelemnek azon elemei, amelyekkel olyan, egymástól távol álló történetekben találkozhatunk, mint Az ezeregyéjszaka, vagy mint az arthuri mondakör. Vannak bizonyos értékek – például Aragorn gyógyító ereje -, amelyeket általában a Krisztushoz hasonló király képéhez, vagy az olyan vezető személyiségekhez kapcsolnak, akiknek a valódi természete sokáig rejtve marad a világ és önmaguk elől is. Ezeket az alakokat, mint Mózest vagy Arthur királyt, nem a saját szüleik nevelték fel (ne felejtsük el: Aragorn a völgyzugolyi tündék, vagyis egy másik faj egyedei között nőtt fel). Általában valami olyan sorsbeteljesítő küldetésük van, aminek sikeréhez meg kell érteniük a múltat, és hatást kell gyakorolniuk a jövőre.

- A mítosz, mint vallás is, halott dolog, ha nem élesztjük és idézzük fel. Azt hiszem, Tolkien pontosan ezt tette a sagák és a kelta legendák általam is ismert elemeivel. Ötvözte őket, létrehozott belőlük valami újat, és újra felfedezte a nemzedéke számára az ősi történeteket. A mi korunkban Peter Jackson teszi ugyanezt.

- A film megnézését össze sem lehet hasonlítani a könyv elolvasásával, de ettől még ez sem alacsonyabb rendű dolog. Több millió példány létezhet egy-egy könyvből, de az ember csakis azon keresztül képes belépni a világukba, amit a kezében tart. Ugyanez a helyzet, amikor moziba megyünk: a nézőnek és a filmnek van egy közös titka. Lehet, hogy a film istentelenül rossz, de a néző mégis úgy sétál ki a moziból, hogy van egy kicsi, esetleg egy nagy titka, ami egy napig, egy-két hónapig, talán egy évig vele marad. Ezekben a titkokban megérintjük a mítoszt, és találkozunk az univerzális témákkal, esetleg erőt merítünk belőlük az élethez.

A Gyűrű Szövetsége utolsó jeleneteiben, Boromir halála után, amikor Aragorn magához veszi, és saját karjára csatolja a hős karvédőjét, egy ilyen titkot fedezhetünk fel. Ezt a részletet Viggo ötlete alapján adták hozzá a filmhez.

- Aragornt ez a két bőrpánt fogja emlékeztetni a Boromirnak tett esküjére. Így viszi magával Boromir szellemét, amikor a Szövetség maradéka folytatja az útját. A filmben kommentár nélkül használhatjuk ezeket a jelképeket. Gyakorlatilag nem számít, hogy a nézőknek feltűnnek-e ezek a részletek. Mindenképpen jelentenek valamit, a színész számára pedig nagy hatalmú talizmánok lehetnek…