Szürke Gandalf ráparancsolt a Szövetség többi tagjára, hogy a keskeny hídon keljenek át a mélység felett. Ő maga közben kiállt a híd közepére, hogy feltartóztassa a démont. A Szövetség tagjai a híd biztonságos, keleti oldaláról figyelték a varázsló fölé tornyosuló balrogot. Látták, ahogy a démontűzre Gandalf kardjának, a Glamdringnek fehér lángja válaszol; látták, ahogy a varázsló a hídra csap a botjával, és látták azt is, hogy a kőív megtörik. A balrog hadonászva, rúgkapálva lezuhant a mélybe, de a korbácsa végét még sikerült Gandalf lábára csavarintania. Maga után rántotta a varázslót. A Szövetség tagjai megkövülten figyelték a jelenetet, és azt hitték, örökre elvesztették barátjukat.

Ám Gandalf nem halt meg. Ahogy lefelé zuhant a balroggal, az élő föld mélyébe, a hegy alapja felé, végig harcolt vele. Amikor a jeges víz magába fogadta őket, a balrog tüze kialudt. Gandalf ekkor végigűzte a sötét alagutakon. A démon menekülni próbált a varázsló elől, berohant Khazad-dûm titkos járataiba, míg végül elérte a Végtelen Lépcsőt, amelyen keresztül a küzdők feljutottak Durin Tornyába, amelyet Zirak-zigil sziklájából faragtak ki. Itt, ahol a lépcső vége szédítő magasságban emelkedett a világ köde fölé, a balrog tüze ismét fellobbant. Gandalf keményen és sokáig küzdött vele; úgy tűnt, mintha tűz és villám korbácsolná a hegyet. A tűzdémon végül lezuhant a magasból, és elpusztult.

Azon a hideg hegyen, ahogy a csillagok továbbvonultak, sötétség vette körül Gandalfot. Erőtlenül feküdt, kívül került az időn, megállt gondolatai áramlata. Ám nem halt meg, mert még nem végezte el Középföldén a rá rótt feladatot. Az Erők új életet és erőt adtak neki, s Fehér Gandalf alakjában visszaküldték a halandók világába. Amikor Aragorn, Legolas és Gimli az elveszett hobbitok után kutatott a Fangorn-erdőben, összetalálkoztak egy öregemberrel, akiről azt hitték, Szarumán, mert rongyos köpenye alatt fehér ruhát viselt. A haja is hószínű volt, akárcsak a szakálla és a botja. A szemében furcsa fény izzott. Szürke Gandalf nincs többé; visszatért, ereje teljében, Fehér Gandalfként.

Ettől kezdve egyetlen fegyver sem tehetett benne kárt, és olyan hatalommal bírt, hogy még Szarumánt, az Istárok rendjének vezetőjét is képes volt legyőzni. Még Szürke Gandalfként, 3018-ban, miután megszökött Vasudvarból, betörte Keselyüstököt, Rohan legkitűnőbb lovát, amely a Gyűrűháború további részében mindvégig hátasául szolgált. A Gyűrűháború során felszabadította Théoden királyt Gríma varázslata alól, száműzte Szarumánt az istarok sorai közül, és felbecsülhetetlen tanácsokkal látta el Gondort és Rohant. A pelennori csatában, Minas Tirith kapujában összemérte erejét a nazgúlok urával, és ezzel sikerült értékes perceket szereznie, míg megérkezett a rohirok felmentő serege. A Gyűrűt ugyan Frodó és Samu vitte el arra a helyre, ahol meg lehetett semmisíteni, de Gandalf agyalta ki a tervet, amelynek végrehajtása után Szauron megbukott. (Ő találta ki, hogy a Helm-szurdoknál, később Gondorban, majd Mordor Fekete Kapujánál komoly összecsapásokkal vonják magukra a Sötét Úr figyelmét, hogy a hobbitok elvihessék a Gyűrűt a katlanhoz.)

Visszatérése után fehér köpönyeges és fehér, egyenes hajú. Számottevően nagyobb hatalommal rendelkezik a láthatatlan erők felett. Inkább a fény, mint a tűz mestere már.

A Piros Könyv szerint Gandalf tekintetén mindig látszik, hogy sokkal nagyobb hatalommal bír, mint azok, akik között jár-kel. Elképzelhető, hogy maia, a halhatatlan szellemek közé tartozik, akik Halhatatlanföldön a valákat szolgálják. Erről a titokról sohasem lebbentette fel a fátylat. Miután a Gyűrűháború győzedelmesen véget ért, és ezzel Gandalf sikeresen teljesítette feladatát, a Gyűrű-őrzők Utolsó Csapatával együtt ő is utolsó útjára indult és átkelt a Tengeren, nyugatra hajózott, de Középföldén még sokáig emlékeznek rá.

A tündék már Szürke Gandalfként is és a gondoriak Mithrandirnak nevezik. Más néven: Szauron Ellensége és (a Gyűrűháborúban) a Fehér Lovas.